Üdvözöljük a FLOTTa honlapján!  

 

Köszönjük hogy tájékoztató levelünket elolvasva ellátogatott honlapunkra is, illetve reméljük, a keresőprogramokból idelátogatók is megtalálják számításukat.

Vállalkozásunk 2004 tavaszán indult, eleinte villanyszereléssel.
Az azóta eltelt idő bebizonyította, jelentős igény mutatkozik a beköltözők részéről, hogy a különböző munkálatokat – melyek szükségesek a gépek, gépészeti részek üzembehelyezéséhez, a lakás otthonossá tételéhez, ezeket a lehető legkisebb felfordulással és nem drágán elintézze a lakó.
Büszkén utalunk megrendelőink visszajelzéseire, miszerint jól ismerjük a beköltözők szükségeit, illetve örülnek, hogy nem kell többféle iparost – ezermestert hívni, a FLOTTa generálkivitelezésben szinte mindent el tud végezni.
A szerelésekhez szükséges összes anyaggal, szerszámmal, szaktudással rendelkezünk.
Forgalmazott termékeinkre a jó ár-érték arány jellemző.
Nemcsak a FLOTTa által forgalmazott termékeket szereljük, hanem azokat a felszerelési cikkeket is, melyeket a lakó magának vásárolt.
A FLOTTa által nem vállalt munkák listája itt található.

Árnyékolástechnikai munkát Budapesten és Érd környékén, asztalosmunkát és riasztószerelést Budapesten, klímaszerelést Budapest vonzáskörzetében vállalunk.
A fentieken kívüli, egyéb szerelésekre a munkákat csak Budapesten, hétfőtől péntekig, alapesetben 8 és 16 óra között végezzük.

Árnyékolástechnikai, asztalos, riasztó és klímaszereléshez előzetes munkafelmérés során sem kérünk kiszállási díjat.
A többi munkára - a egyéb szerelésekhez - az V., VI., VII., VIII., IX., X., XIII., XIV. kerületben és a tájékoztató levéllel ellátott helyekre 2500 Ft a kiszállási díj. Amennyiben  „flottaklsz.hu” néven megőrzi-elmenti telefonjában a  +36-30-592-5303-as számot, abban az esetben 2000 Ft.
A kiszállási díj nem összetévesztendő a háztartási gépek házhoz szállításánál a leszállítási díjjal. Ha megrendelése nem tartalmaz háztartási gépet, akkor kiszállási díjat kérünk, ha pedig rendelt gépet is, kiszállási díj helyett leszállítási díjjal számolunk.

Ahol csak lehet, feltüntetjük a munkadíjat, de látatlanban nem tudunk mindenre munkadíjat közölni, csak a helyszínen. Áraink bruttó árak. Elfogadott fizetőeszközök: HUF, ill. GBP, Euro, SEK középárfolyamon
A teljes FLOTTa-s kínálatunk a szerelési helyszínen is megtekinthető.
E-mailben is válaszolunk kérdésekre, viszont szerelési időpontot csak élő szóban egyeztetünk.

Hívja a FLOTTa-t, kérdezzen, hogy flottul menjenek a dolgok:
+36-30-592-5303
- a megrendelésfelvétel feltétele a kezdőlap végigolvasása, tudomásul vétele -
flotta@flottaklsz.hu

László, Csaba, Antal, Sándor, Kálmán               

 

Utolsó frissítés: 2010 szeptember 13.

Google PageRank